Őszi versek 

Őszi képek

Borongó felhők árnya hull

már az Égbolt füst színű öblébe,

ébredő hajnali fény

gyöngyöző fuvallatán hideg

lehelet szövi lég-takaróját.

Lassú tél-álomként simul

az elmúlás a holnap ölébe,

gyermekként vacogó éj

arcára szórva ónos, rideg

csókját. A szerelmes, andalgó nyár

elillant, mint egy távoli emlékbe

zuhant pillanat. A reggeli pára

nyirkos, tejfehér köd-lepelbe fonta

magát, a fák csupaszodó lombjait

aranybarna s bíbor szálakkal

hímezi a Nap. Kelyhébe

olvadt már szeptember sápadt réz lángja,

tüzét a levelek erébe ontja,

avarba borítva a Föld dombjait

újjászületés égi nászával.

 /az írója számomra ismeretlen/ 

Kányádi Sándor:

Valami készül

Elszállt a fecske, üres a fészke,

de mintha most is itt ficserészne,

úgy kél a nap, és úgy jön az este,

mintha még nálunk volna a fecske.

Még egyelőre minden a régi,

bár a szúnyog már bőrét nem félti,

és a szellő is be-beáll szélnek,

fákon a lombok remegnek, félnek.

Valami titkon, valami készül:

itt-ott a dombon már egy-egy csősz ül.

Nézd a tájat, de szépen őszül.

PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ

Párisba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt S találkozott velem.   Ballagtam éppen a Szajna felé S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, Arról, hogy meghalok.   Elért az Ősz és súgott valamit, Szent Mihály útja beleremegett, Züm, züm: röpködtek végig az uton Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé S Párisból az Ősz kacagva szaladt. Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán Nyögő lombok alatt. Ady Endre

Mihail Eminescu: Künt őszi szélben

Künt őszi szélben hull a lomb remegve, S nehéz cseppek verődnek ablakodhoz S te nyűtt levélkéket böngészve gondolsz Egyetlen órán teljes életedre.   Sok édes semmit tékozolva hordoz A múltad; ajtód nem nyílt, bárki verte, De jobb is így a tűznél szenderedve Mélázni, míg künt nyirkos szél sikoltoz.   Így nézek én is gondjaimra itt benn. Szívemhez ó-mesék tündére járul - Körül köd ül, gomolyog mind telibben.   Suhogás zizzen, omlik egy ruhárul. Padlómra lenge lábak lépte libben, S szememre két lágy, hűs kezecske zárul. (Ford.:Dsida Jenő)

Paul Verlaine: Őszi chanson   Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón.

S én csüggeteg, halvány beteg, míg éjfél kong, csak sirok, s elém a sok tűnt kéj kél.   Óh, múlni már ősz! hullni már eresszél! Mint holt avart, mit felkavart a rossz szél... (Tóth Árpád fordítása)

PETŐFI SÁNDOR : ITT VAN AZ ŐSZ.ITT VAN ÚJRA

Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya.   És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg; Szeméből is látszik, hogy csak Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit, Csendesen levetkezett; Majd felöltözik, ha virrad Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet, Csak aludjál reggelig, S álmodj olyakat, amikben Legnagyobb kedved telik.   Én ujjam hegyével halkan Lantomat megpenditem, Altató dalod gyanánt zeng Méla csendes énekem.   – Kedvesem, te űlj le mellém, Űlj itt addig szótlanúl, Míg dalom, mint tó fölött a Suttogó szél, elvonúl.   Ha megcsókolsz, ajkaimra Ajkadat szép lassan tedd, Föl ne keltsük álmából a Szendergő természetet.

Ősz /József Attila

Tar ágak-bogak rácsai között

kaparásznak az őszi ködök,

a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,

de szuszogó mozdonyról álmodik

a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb

tollászkodik és hosszan elborong.

A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,

a pirosító kedvü oda már,

oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,

a gyár körül az ősz ólálkodik,

hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,

de nem hittem, hogy itt van, ily közel,

hogy szemembe néz s fülembe morog.

Az alvó kertben /Várnai Zseni

Csak halkan lépjél,Kedvesem,

a kerti úton nesztelen,

s hallgasd az édes őszi

dalt, ami a fák közt átnyilalt.

Csak hallga,hallga,Kedvesem,

levél zizeg ily kedvesen?

A szél susog,vagy lomb dalol?

Vagy egy bogár a lomb alól?

Figyelj,figyelj csak,Kedvesem,

az ősz suhan itt csendesen,

s ahova tündérujja ér,

aranyszín lesz a zöld levél.

Kék fátyol leng a távolon,

talán mindezt csak álmodom?

A kert is alszik,Kedvesem,

most halkan lépjél,nesztelen.