A Fraser-sziget homoksziget, 124 kilométeres hosszát aranyló homok lídói és dűnéi szegélyezik. Helyenként sárga, vörös és barna homoksziklák magasodnak a homoktenger fölé, melyeket a természet erői keskeny tornyokká és hegyes csúcsokká faragtak. A fövenyes part és a magasra nyúló sziklák mögött azonban bámulatosan változatos és dús növényzet burjánzik.
A 240 méteres magasságig is feltornyosuló homok sűrű és helyenként pazar erdőt nevel. Nedvességkedvelő pálmák és kajeputfák nőnek ott, ahol a talajt csaknem teljesen átitatja a víz. Másutt ciprusfenyők állnak, és megtalálható itt a csodafenyő és a kaurifenyő is, melyeket annyira kitartóan kerestek a 19. században a fakitermelők.
A Fraser-sziget évmilliókkal ezelőtt kezdett kialakulni, amikor a délre fekvő kontinens hegységeit a szél és az eső pusztította. Az óceánba kerülő finom törmelék, melyet az áramlások északra sodortak, fokozatosan felhalmozódott a fenéken. A jégkorszaki tengerszint lesüllyedésekor a felhalmozódott homok szárazra került, és a szél munkája révén tömör dűnékbe rendeződött.
A Fraser-sziget arról a nőről kapta a nevét, akinek révén a világ érdeklődésének középpontjába került. 1836-ban hajótörött európaiak csoportja evickélt partra a hajó egyik kis csónakjában. Közöttük volt a hajó kapitánya és felesége, Eliza Fraser is. Mire azonban két hónappal később a mentőosztag megérkezett, addigra már többen meghaltak, közöttük maga a kapitány is.
Mrs.Fraser azt állította, hogy férjét a sziget őslakói ölték meg. Londonban egyre elképesztőbb és szörnyűbb történeteket adott elő a szigeten töltött időkről. Hatpennys belépődíj fejében bárki meghallgathatta élményeit a Hyde Parkban felállított sátorban.
Elmesélte, milyen válogatott kínzásokban volt része, továbbá, hogy a hajó másodkapitányát hogyan sütötték meg élve, lassú tűzön. Mrs.Fraser élménybeszámolói film és számos könyv témájául szolgáltak, így ihletet adtak például a Nobel-díjas Patrick White-nak a Fringe of Leaves - Levélszegély - című művéhez.
Nem sokkal később a Fraser-sziget mint kiváló minőségű puhafalelőhely is híressé vált, fakitermelők tömege lepte el a szigetet. Az őslakók között pusztítani kezdtek az európaiak által behurcolt betegségek, valamint az ópium, az alkohol és az alultápláltság, mert élelemforrásaik beszűkültek az erdőirtás miatt. 1904-ben a kevés megmaradt őslakót a szárazföldre költöztették.
A Fraser-sziget erdői és bozótosai között több mint 40 tó húzódik. A sziget felszíne itt-ott a talajvízszint alá süllyed, és kristálytiszta vizű tavaknak ad életet. Ilyen a Wabby-tó is, melyet három oldalról erdős dűnék öveznek, míg negyedik oldalát hatalmas, szélfútta homokfal alkotja. Feljebb, a dűnéken a Fraser-sziget bakon ülő tavai találhatók, ahol az esővizet a megkötött homok, humusz és ásványi anyagok át nem eresztő tányérja ejti foglyul a mélyedésekben.
A Fraser-sziget érzékeny környezet, természetes és mesterséges hatások egyaránt fenyegetik. A tájon tomboló homokviharok söpörnek végig, és helyenként beborítják a fákat, bokrokat és virágokat. A látogatók által a tavakba juttatott mosó- és tisztítószerek kis mennyiségben is szennyezhetik a vizet, burjánzásnak indítva az algákat és veszélyeztetve a halakat, madarakat, hüllőket.
A természetvédők azért is aggódnak, hogy az ipari fakitermelés árthat a ritka növényeknek és állatoknak, és jóvátehetetlenül megváltoztatja az erdőt, mely egybetartja ezt a világszerte egyedülálló szigetet
Kommentáld!