Ruder Jana
Mese a tarka pillangóról...
Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy tarka pillangó.
A pillangó egyik szárnya megsérült, amikor megszületett. Ahogy nőtt
növekedett, s kezdte megismerni a világot,lassan elfeledkezett a sérült
szárnyáról, s boldogan repkedett a virágok között. Szép sárga és
vörös rózsákra, liliomokra, színpompás nyári orgonákra. Egy napon egy
vörös rózsa szirmán pihent, amikor a rózsa a kelyheibe szorította, és a
legvörösebb szirmával szinte megégette a kis pillangó, amúgy is sérült
szárnyát..., amikor kiszabadult, visszarepült a pillangóházba, ahol
hosszú ideig gyógyítgatta sebeit. Az ablakokat sem nyitotta ki, a
virágokra sem volt kíváncsi. Szomorú volt. Így éldegélt, csak
messziről figyelte a lepketársakat, amint boldogan repkedtek. Félt,
nem mert újra a virágok közé menni. Történt egyszer, hogy a kertben az
emberek ünnepeltek. Szép zene szólt, erre figyelt fel a kis tarka
pillangó. Kinyitotta a lepkeház ablakát, de még csak egy kis résnyire,
úgy hallgatta a zenét. Amint így szemlélődött, egy kék rózsát
pillantott meg a sok tarka virág között. A rózsa egészen más volt, mit a
többi virág. Szirmainak kéksége és egyedi illata arra sarkalta a kis
pillangót, hogy nyissa ki a lepkeház ablakát egészen. Minden nap kicsit
többet nyitott ki belőle, s rózsa is egyre többször nézett a pillangóház
felé...
Szinte hívta, hogy repüljön hozzá. Egy szép napsütéses reggelen a kis
tarka pillangó kirepült újra...egyenesen a kék rózsához. Heteken át
minden nap megtette ezt az utat, mert a kék rózsa hívta...s ringatta a
szirmain . Bármilyen rossz is volt az idő, ők ketten minden nap egy kis
időt együtt töltöttek. A pillangó más virágra nem repült többé, csak a
kék rózsát szerette. A többi virágot észre sem vette, ahogy azt sem,
hogy minden nap egy kicsit több lett a szárnyain a kék szín. Lassan
elvesztette eredeti tarkaságát, miközben a rózsára figyelt. A kék rózsa
azonban már más pillangók után vágyott, megunta a kis lepkét, már nem
várta, nem hívta, s nem ringatta...
Szirmai egyre hűvösebbé váltak, napról napra kevesebb időt töltöttek
együtt, mert érezte a kis pillangó, a kék rózsa hűvösödő, távolságtartó
sóhajtását. Amikor a szárnya szinte teljesen kék lett, megértette, hogy
a rózsának már nincsen szüksége rá.
A tarka virágok azonban egyre erőteljesebben hívták, de már nem akart a
virágok közé repülni. Lepkeházának ablakát újra bezárta, s csak egy
kicsi rést hagyott rajta, hogy ne legyen sötétben. Figyelte kékké vált
szárnyait, nézte, ahogy a kék összes árnyalata megpihen rajta. Nem
volt szomorú, de tudta, hogy ez a lepke már nem az a pillangó, aki
valaha volt...
Egy napon harangszóra lett figyelmes. Kikukucskált az ablakon és látta,
hogy egy különlegesen szép virág nyílt ki a kertben. Egy hófehér
harangvirág. Csendesen húzódott meg a kert egyik sarkában. Fejét
lehajtotta, mint aki sír...
A kékké vált pillangó elindult, hogy közelebbről is megfigyelhesse. Az
égen sötét felhők gyülekeztek és megeredt az eső. Nagy, erőteljes
cseppekben zúdult a földre... A kis pillangó nem jutott el a különleges,
hófehér harangvirághoz. Az eső nagyon átáztatta a gyenge szárnyakat.
A kertben levő virágok figyelték, ahogyan lassan lemosódik róla a kék
szín...
A harangvirág pedig a nap felé emelte fejét...
- Kérlek süss fel... szárítsd meg a kis pillangó szárnyát,
hadd éljen még..., most, amikor visszakapta az esőtől az igazi színét.
Újra a régi lehet...
A Nap pedig rámosolygott a szerény , de jó lelkű harangvirágra...s gyógyító meleg sugarait a pillangóra irányította... |
|
Kommentáld!