Mielőtt lassítani kezdett, Jack ránézett a sebességmérőre: 73 mérföldet mutatott a megengedett 55 helyett. Pár hónapon belül már negyedszer. Miért kapják el ennyiszer?
Mikor lelassult 10-re, félrehúzódott a kocsival, de épp csak annyira, hogy a rendőr izgulhasson a mellettük haladó forgalom miatt. Majd egy autó hátulról megkarcolja a tükrével. A kopó kiszállt, kezében a blokkal. Bob lenne az? Bob a templomból? Jack mélyebbre csúszott az ülésen. Ez rosszabb, mint a bírság, amit majd fizetnie kell. Egy rendőr elkap valakit a saját gyülekezetéből. Valakit, aki csak igyekszik hazafelé egy fárasztó munkanap végén. Valakit, akivel holnap majd együtt golfozik.
Jack kiugrott az autóból, és elindult a hittársa felé, akivel minden vasárnap együtt volt a templomban, akit még sosem látott egyenruhában. „Szia, Bob. Fura, hogy így találkozunk, nem?”
„Szervusz, Jack.” A mosoly elmaradt.
„ Képzeld, elkaptál, pedig csak igyekszem haza a feleségemhez és a gyerekekhez.”
„Igen, én is így gondoltam.” Mintha bizonytalanság lenne Bob arcán. Ez jó jel.
„Az utóbbi időben sokat túlórázom. Lehet, hogy kicsit megszegtem a szabályt, de csak most az egyszer történt meg” – szólt Jack, miközben egy kavicsot rugdosott a cipője orrával. „Diane marhasültet meg krumplipürét ígért vacsorára. Érted, ugye?”
„Igen, értem. De azt is tudom, hogy már benne vagy a nyilvántartásunkban visszaesőként.” Ohó! Nem a jó irányba tart a beszélgetés. Ideje taktikát változtatni.
„Mennyit mértél?”
„Hetvenet. Kérlek, ülj vissza a kocsiba.”
„Várj egy percet, Bob. Megnéztem az órát, amint megpillantottalak. Még 65 sem volt.” Egyre könnyebben ment a hazugság, ahogy szaporodtak a rajtakapások.
„Kérlek, Jack. Ülj be a kocsiba.”
Jack bosszankodva engedelmeskedett. Magára csapta az ajtót, s a műszerfalat kezdte bámulni. Kopogás az ablakon, odafordult. Ott állt Bob, egy kettéhajtott papírdarabbal a kezében. Jack kétujjnyira letekerte az ablakot, épp csak annyira, hogy Bob be tudja csúsztatni a lapot.
„Köszönöm”- mondta Jack, s nem tudta visszatartani a szarkazmust a hangjából.
Bob szó nélkül megfordult, és visszament a rendőrautóhoz. Jack a tükörből figyelte, ahogy beült. Majd a kezében lévő lapra nézett, és kinyitotta. Vajon most mennyit sóznak rá? Várjunk csak. Ez meg mi? Valami tréfa? Amit a kezében tartott, nem csekk volt. Olvasni kezdte:
„Kedves Bob! Egyszer volt nekem egy kislányom. Hat évesen ütötte el egy autó. Meghalt. Igen, egy gyorshajtó volt. Pénzbüntetés, három hónap börtön, és kiszabadult. Mehetett haza, hogy átölelje a gyermekeit. Mind a hármat. Nekem csak egy volt, és majd csak a Mennyországban ölelhetem meg újra. Ezerszer próbáltam már megbocsátani annak az embernek. Ezerszer hittem, hogy sikerült. Talán igen, de most újra meg kell próbálnom. Még mindig itt tartok. Imádkozz értem. És kérlek, Jack, légy óvatos, mert csak a kisfiam maradt nekem. Bob.”
Jack gyorsan hátrafordult, és még látta távolodni Bob autóját. Nézte, míg el nem tűnt. Úgy 15 perc múlva elindult ő is, és lassan hazahajtott, imádkozva megbocsátásért. Mikor hazaért, a szokásosnál hosszabban ölelte át meglepett feleségét és a gyermeket.