„… erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment.” (Máté 14:29)
Péter felfedezte azt,
amire mindannyian rájövünk, ha Istennel járunk: az, hogy süllyedsz, nem
jelenti azt, hogy el is süllyedtél. Hogy miért? Először: a kudarc nem
jelenti azt, hogy egy csődtömeg vagy, a feladás igen. A kudarc csupán a
tanulási folyamat egy része. Sir Edmund Hillary többször is megkísérelte
a Mount Everest meghódítását, mielőtt tényleg sikerrel járt. Azt
beszélik, hogy egyik kísérlete után a hegy lábánál állva ökölbe
szorította kezét, és dacosan így kiáltott: „Legyőzlek én még! Te akkora
vagy, amekkora csak lehetsz, de én még növésben vagyok!” Ő minden egyes
sikertelen kísérletből megtanult valamit, míg egy napon aztán sikerrel
járt. Winston Churchill mondta: „Soha semmiben nem vallottam kudarcot
életemben. Csak kaptam még egy lehetőséget arra, hogy jól csináljam.”
Ilyen a győzelmes lélek!
Másodszor, az igazi kudarc azoké, akik a csónakban maradnak. Ők
csendben és titokban vallanak kudarcot, ezt senki sem veszi észre, és
senki sem bírálja. Bár Péter nyilvánosan bukott el, és vallott szégyent,
de ő volt az is, aki megtapasztalta a vízen járás eufórikus örömét.
Egyedül ő tudta, hogy milyen érzés az, amikor Isten képessé teszi
valamire, amit magától soha nem tudott volna megtenni. Ha egyszer már
jártál a vízen, többé már nem vagy ugyanaz az ember. Péter ennek a
pillanatnak az emlékét megőrizte a sírig! Ő volt az is, aki átélhette
annak örömét, hogy Jézus felemeli őt a kétségbeesés pillanatában. Péter
tudta, amit a többiek nem, hogy ha süllyed, Jézus ott lesz, hogy
megmentse. Kettejük közt ez a pillanat olyan kapcsolatot teremtett,
olyan bizalmat, amit a többiek nem éltek át. Hogyan is érthették volna,
hiszen soha nem léptek ki a csónakból! Nem a süllyedés a kudarc, hanem,
ha hagyod, hogy félelmeid megállítsanak./
Kommentáld!