Sok múlik egy mosolyon
Egyszer egy pap New York Bowery nevű részén járt, ahol sok a
hajléktalan. Három barátjával épp a komp felé igyekezett. Útközben
láttak egy rongyokba öltözött embert a járdán ülni. Nagyon piszkos volt,
és szemmel láthatóan depressziós.
Amikor a tekintete
összetalálkozott a papéval, intett neki, hogy menjen oda hozzá. A pap
meghatottan elindult felé. A barátai azonban gyorsan rászóltak:
,,Csak nem mész oda ahhoz a csavargóhoz?!" A pap elengedte a füle
mellett barátai figyelmeztetését, és odalépett a hajléktalanhoz. Pár
szót váltott vele. Aztán rámosolygott és indult a komphoz.
Amint a
beszállásra várakoztak, a hajléktalan futva odajött hozzá, és zokogott,
mint egy gyerek. Előhúzott egy fegyvert, és azt mondta: "Atyám, ma
reggel, mielőtt találkoztunk, arra készültem, hogy befordulok egy
sikátorba, és szétloccsantom a fejemet. Amikor ön felbukkant, intettem
és ön odajött. Válaszolt a hívásomra és a könyörgésemre. Aztán úgy
beszélt velem, ahogy azzal beszélnek, akit szeretnek, de nem ez tartott
vissza attól, amit terveztem. Távozóban a szemembe nézett, és rám
mosolygott. Hét év óta ez volt az első jele az emberi szeretetnek, ami
felém irányult, és el akartam mondani, hogy a mosolya visszaadta ma az
életemet." Aztán beszélgettek még egy kicsit kettesben, a pap megtudta,
hogy ez az ember valamikor orvos volt a John Hopkins Kórházban. A pap
megáldotta, majd folytatta útját.
Később a pap elment a kórházba, és
kérdezősködött a férfi felől. Különböző orvosoknak és nővéreknek
említette meg az illető nevét, és azt mondták, hogy tényleg orvos volt
itt, de valami probléma miatt távozott. Senki sem tudta megmondani, hogy
hol tudná megtalálni.
Három évvel később csörög a telefon, és egy kellemes hang üdvözli a papot.
"Halló, itt Dr. Lawson. Emlékszik még rám? A kikötőben találkoztunk.
Ismét itt vagyok a kórházban. Csak azt akartam mondani, hogy milyen sok
múlik egy mosolyon - néha minden egy mosolyon múlik."
Kommentáld!