Erős a sodrás és elvisz az ár, más csókol, más szeret és más karja zár.

De emléked őrzöm, szívembe temetem, bárhova bújsz, én sosem feledem.



Mikor rózsát látok te jutsz az eszembe, ha a neved hallom könny szökik a szemembe.

Nehogy azt hidd, hogy el foglak feledni, mert én téged örökké foglak szeretni.

Mint édes ködből előtűnő napfény, mint először elszavalt csodás költemény, mint hullámzó tenger kék vizén a holdfény,

azzá lettél nekem, s hiszem, hogy van remény.



Alig jöttél máris itt hagysz engemet elmész s elviszed magaddal a szívemet.

Elviszed s mégis itt hagyod, had dobogja szüntelen MEGHALOK.



Azóta tudom, mi az a magány,
Mikor egyedül sétálok egy hűvös éjszakán!
Az éjszakába kiáltom kedvesed nevét,
De nem hallja azt, csak a nyomasztó sötét!

Oh ha tudnád hányszor gondolok rád
és hányszor töltöm
ébren az éjszakát
hány könny szökik a szemembe érted
mindez azért van mert szeretlek téged


Jó volna érezni ahogy
csókol a szád
jo volna érezni bőröd illatát
de csak fekszem az ágyamon
és a csöndet hallgatom
s könnyek folynak végig
szomorú arcomon.

Szeretnék végre beszélgetni veled
szeretnék végre csókot kérni tőled
akkor megtudnád tudsz-e feledni
el tudsz-e egy szívet élve temetni



Szeretném szívemet kitépni s virág helyett az ablakodba tenni.

Hogyha látnád hervadó szívemet, akkor elhinnéd, hogy igazán szeretlek.



Mikor rózsát látok te jutsz az eszembe, ha a neved hallom könny szökik a szemembe.

Nehogy azt hidd, hogy el foglak feledni, mert én téged örökké foglak szeretni.



Nem mondom, hogy szeress, azt se hogy gondolj néha rám

Mert ha szíved nem ezt súgja, hiába is mondanám.



Fáj, ha rád néz a két szemem. Fáj, ha bennem élsz, s én benned létezem.

Mint egymást kioltó s tápláló két elem, fáj ha vagy, s még jobban ha nem.



Fáj olyant szeretni, akit nem érhetsz el, aki szinte azt sem tudja, hogy létezel.

Tudni, hogy nem kellettél neki, érezni, hogy más is szereti, olyan aki el is érheti.



Valakit megszeretni egy perc is elég, valakit elfelejteni egy élet is kevés.

Legyen az élet bármilyen mostoha, szeretni megtanít, de feledni soha.

Ne hidd, hogy szerelmedet térden állva kérem. Bár szívem érted ég, koldulni büszke még.



Egy tanács… vigyázz magadra. Egy kérés… ne változz meg.

Egy kívánság… ne felejts el.

Egy hazugság… nem szeretlek. És egy igazság… borzasztóan hiányzol!




Feladok érted mindent. Leszel cserébe te a mindenem?
Szeretném, ha ismét szeretnél, ha újból megölelnél,

s ha fognád a két kezem, boldog lenne megint az életem.



Fáj az emlék, mégis öröm, álmaimban minden percem veled töltöm.

Nem tudlak és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni.

“Minden történet véget ér valahol, de az életben minden vég valami újnak a kezdete!”


„Mikor rózsát látok te jutsz az eszembe, ha a neved hallom könny szökik a szemembe. Nehogy azt hidd, hogy el foglak feledni, mert én téged örökké foglak szeretni.”


Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni.”


“Erős a sodrás és elvisz az ár, más csókol, más szeret és más karja zár. De emléked őrzöm, szívembe temetem, bárhova bújsz, én sosem feledem.”


“Addig vagy boldog, míg van aki szeret,
aki a bajban megfogja kezed,
s ,hogy milyen fontos is volt neked,
csak akkor érzed ha nincs már veled!”


“A barátság gyakran végződik szerelemmel,
de a szerelem sose végződik barátsággal.”
“Ha valaki elment,ne hívd többé vissza,
A megsárgult emlék nem lesz többé tiszta.
Ha valaki elment,és eltudott menni,
Nehezen akarva.de el kell feledni.”


“Fájni kell a szívnek, ha igazán szeret,
Mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet.
Valakit megszeretni: egy pillanat elég,
De elfeledni őt: egy élet is kevés.”


“Találkozás és búcsúzás
az élet annyi csak,
Valaki jön, valaki megy,
S az emlék megmarad.”



„Legtöbbször úgy van az életben, hogy ami után sokáig, sóvárogva vágyakozunk,

későn kapjuk meg.”



Mikor elhagytál, akkor láttam a fényt az alagút végén. Én láttam az enyhet adó, mámorító szellemlétet. De fel kellett ébrednem! Rá kellett eszmélnem, nekem van még időm e vidéken...

Mikor hamvaim messze fújja a szél,
Akkor jössz rá, hogy mennyire szerettél.

Olykor az álmok a tovaszálló csöndben beröppennek a nyitott ablakon,a sors madarát, gyöngéd érintéssel, egy törékeny pillanatra kezedben tarthatod!

Ahogy a szél szállítja a leveleket, úgy szállnak el fájdalmas érzelmek, szívem most már nem terheled, csak annyit mondok: ÉG VELED!

Ha fába betűt vésnek, belepi a moha, de a szív mely téged szeret, nem feled el soha.

Sokszor gondolok rád, nem tagadom Még mindig, rólad álmodom. Szeretlek, és te mégsem szeretsz és ez a fájdalom fog megölni engemet!

Mint két gálya éjnek tengerén, de a célunk már más, arra mész te, s erre én! Épp csak összesodort az ár, de a sors az elválaszt már - mondd, miért sápadt így el bennünk a fény?

Utáltam és szerettem, az lett megírva, hogy elvesszen. Ez a szív ott a porban az egyetlen, láttam magamat a szemedben.

„Mikor rózsát látok te jutsz az eszembe, ha a neved hallom könny szökik a szemembe. Nehogy azt hidd, hogy el foglak feledni, mert én téged örökké foglak szeretni.”

"Csalódni kell hogy boldogok lehessünk, Gyűlölni tudni hogy újból szeressünk.

Kell tudni zokogni meg sírni, Valakit megunni aztán visszahívni. Csalódni százszor, csalódni ezerszer, Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer!"



„Egyszer egy napon, megfogod kérdezni tőlem, mi fontosabb nekem, te, vagy az életem?

Azt fogom válaszolni, hogy az életem!

És te elfogsz menni tőlem anélkül, hogy tudnád, hogy te vagy az életem!”



Meghal a remény és meghal a lélek, egyszer még sajnálni fogod, mi semmivé lett.

Ekkor már késő, meghalt a lélek: Szeretlek Téged amíg csak élek...



Sötét éjjel édes álom hamar tovaszáll, felébredek, s a szívem kalapál.

Kispárnámat szorongatom, könnyes már a szemem, azt szeretném, ha mindig itt lennél velem.




forrás: suzymama.bloglap.hu