Mikor karácsonykor a fenyőre nézek,
Szívem táján sok-sok furcsaságot érzek.
Egyszerre van jelen szomorúság, bánat,
Mert nem köszönthetem édesanyámat.
Szánalom azokért, akik az utcán laknak,
Mert Ők szeretetet senkitől sem kapnak,
Megnyugvás, hogyha a családomra nézek,
Hála a jó sorsnak, hogy Ők velem élnek!
Köszönet, mert sok szép ajándékot kaptam,
És hatalmas öröm, hogy én is adhattam!
És elgondolkodom. Mindenki így érez?
Legalább most egyszer megy a jó szülékhez?
Ad-e egy tál levest annak ki éhezik?
Tőle a családban mindig megkérdezik:
Nem vagy éhes kedves? Nem akarsz pihenni?
Vagy egy nyaralásra velünk együtt menni?
Kap-e meglepetést? S lázas izgalommal
Készül-e másoknak kedves ajándékkal?
Itt e Földön én is páros lábbal állok.
Látom elvadulni ezt a szép világot.
De a lelkem mélyén él még egy kis remény,
Hogy nincs mindenkinek kő a szíve helyén!
Bízom hát a szépben, jóban, emberségben,
És az angyalokban odafönn az égben.
Akik megmutatják kinek mit kell tenni,
Ahhoz, hogy mindenki boldog tudjon lenni.
És mert versem címe: karácsonyi óhaj,
A számat elhagyja most egy gyenge sóhaj:
Legyen egész évben minden nap karácsony,
S öröm legyen élni ezen a világon!
Kommentáld!