"Megbántottál, mikor azt hittem szeretsz,
Sírtál, mikor úgy tudtam nevetsz,
Féltél, mikor bátornak láttalak,
Átvertél, mikor annyira vártalak...
Kínoztál, mikor azt hittem vigyázol,
Jót tettél, mikor úgy hittem hibázol,
Átnéztél rajtam, mikor itt voltam veled,
Szemedbe néztem, s te becsuktad szemed,
Elengedtél, mikor fogtam volna kezed....
Beszéltem hozzád, s elfordítottad fejed,
Azt hittem szeretsz egy kicsit talán,
Pedig ez egy hamis illúzió csupán....."

"Mondd, miért adtál reményt és oly sok álmot,
Ha mástól akarod a boldogságot?
Mondd, miért fogadtad el szerelmes szívem,
És hogyha elfogadtad, most miért dobtad el?

Az első pillanatban megmondhattad volna,
Szólhattál volna, ne kezdjük el.
De te lázba jöttél, s lágyan átkarolva,
Hozzám hajolva hazudtad el:

Hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved,
S lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret.
De én ezt a kis levelet most összetépem,
Ha így akartad, hát nekem sem fáj."

"jó lenne hallani lépteid a lépcsőn,
hogy jössz, mert döntöttél,
nem kell többé az álmot várni,
az álmot, ha itt lennél,
mert nincs még, nincs késő."

"Egy szív, még dobog,
Egy szív, még érez,
Egy láng, még lobog,
De a szív, még vérez.

Egy kéz, még érint,
Egy dal, még szól,
Egy hang, szól megint,
De a szív, nem válaszol.

Egy lélek, még tart,
Egy gondolat, még száll,
Egy szó, még fáj,
De a szív, megtalál.

Egy csók, még a vágy,
Egy nyelv, még éles,
Egy ölelés, még lágy,
De a szív, még véres.

Egy érzés, még szent,
Egy angyal, még száll,
Egy nap süt, még fent,
De a szív, meg-megáll.

Egy szempár, vágy rád,
Egy hang szerelmet vall,
Egy lány, vár rád,
De a szív, lassan meghal."

Tudod mi a bánat?
Várni valakit, ki nem jön többé vissza,
Eljönni onnan, ahol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké.
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket fogadni, mik szemedbe égnek,
Kergetni egy álmot, s azt soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Szavakat őrízni, mik lelkedre hullanak,
Remegő ajakkal idézni a múltat.
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívszorongva várni, nem jön rá felelet.
Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni,
Mással látni őt és utánna fordulni.
Kacagni boldogan hazúg lemondással,
Hazamenni sírva, könnyes zokogással,
Otthon átsírni hosszú éjszakát,
S imátkozni, hogy ő sose tudja meg:
Mi is az a bánat.

Majd álmodban meglátogatlak,
Mint messzi vendég, kit senki se vár.
Ne hagyd, hogy kint az úton ácsorogjak,
Az ajtót be ne zárd.
Belépek hozzád, csöndben letelepszek,
S csak nézlek a homályon át.
S mikor édes arcoddal beteltem,
Megcsókollak, s tovább megyek...

~~~o~~~

Senki sem tudja, min megyek át,
Senki sem látja a könnyek hadát.
Senki sem érzi csukló lépteim,
Senki sem hallja jajdulásaim.

Titkaim megosztani nem lehet,
Kérdéseimre nincsen felelet.
Vánszorgok a ropogó havon,
Egyszer hazaérek, tudom.

~~~o~~~

Ne hidd azt, hogy boldog vagyok tőled messze távol.
Ne hidd azt, hogy mást szeretek rajtad kívül máshol
Ne hidd azt, hogy szívemet nem szorítja semmi.
Nem kell nekem a világon rajtad kívül senki.

~~~o~~~

Gondolj rám, ha már nem leszek veled,
Gondolj arra mennyire szerettelek.
Gondolj a sok szép időre mit együtt töltöttünk,
S az utolsó napra, mikor kimondtad: végeztünk.
Gondolj arra a fájdalomra, amit akkor átéltem,
Nem is sejtetted, mit jelentettél nekem.
A legjobb barátomat, az egész életemet,
A boldogságom, a végzetemet.
Te voltál az, kire életemet bíztam volna,
Te voltál, kiért a pokolba is mentem volna.
S íme e könnycsepp miattad folyik arcomon,
Tudd, hogy hiányzol nagyon.
Gondolj erre, ha már máshol leszek,
S más teszi szebbé életemet.
Emlékezni fogok rád, mint egy régi barátra,
Kiért életemet áldoztam volna.
S idővel gondolsz rám, mikor már nem leszek veled,
S arra mennyire szerettelek.
Gondolsz a sok szép időre mit együtt töltöttünk,
S arra a napra mikor kimondtad végeztünk.
Egy rózsát helyezel kezeddel síromra,
Szemedből egy könnycsepp folyik arcodra.
Sírva kéred bocsássak meg neked,
S én a túlvilágról válaszolok: érted mindent megteszek.

~~~o~~~

Néha úgy hiszem, ennyi volt.
Már láttam mindent, mit szabad:
nyár estén napnyugtát
vörös téli hajnalt
tavasszal szél táncát
és délre húzó darvakat.

Néha úgy hiszem, ennyi volt.
Éreztem mindent, mit lehet:
bódult mámort, lebegést
viszonzott szerelmet
szorító féltést
és dühös, sós könnyeket.

Néha úgy hiszem, mindenen túl vagyok.
Már nem jön több új kezdet:
az élet csak ennyi.
Majd becsapom magam is
bölcs mosolyt hazudok
mert tovább kell menni.

~~~o~~~

Köszönöm, hogy itt voltál,
s hoztál nekem annyi színt,
mi továbbfestett engem is,
hogy teljesebb legyek.
Köszönöm, hogy betakartál,
hogyha fájt is elfogadtál
magamnak,
s nem kérted számon futásaimat,
akkor se ,ha bántottalak.
Köszönöm mit megmutattál,
szemeimnek enni adtál,
hogy még nőhettem, akár a gyerek,
felérhettem újabb lépcsőket
én is.
Ezeket viszem most magammal,
több lettem belőled egy darabbal,
s nem felejtem el.

~~~o~~~

Nem gondoltam ma Rád!
Hiába volt langyos a hajnal
mégis éreztem,
milyen kegyetlenül csíp
végig a fagy...
A telefon is néma maradt,
a világ zaját, szívem
csenddé szűrte át...

Nem gondoltam ma Rád!
Akkor sem
amikor láttam
a tőled kapott orchideát,
amint gyönyörű bimbót hajt,
kínzott, fojtogatott
a végtelen szomorúság...

Nem gondoltam ma Rád
próbáltam betemetni
a szívembe lévő árkokat
s nem idézni magamban
folyton, utolsó
kimondott szavadat...

Nem gondoltam ma Rád
akkor sem
amikor csurom vizesen
álltam, a zokogó ég alatt,
amikor keserű könnyem
az esővel összevegyülve
végig mosta arcomat...

Nem gondoltam ma Rád!
Akkor sem
amikor szorosan öklömbe szorultak,
a törékeny ujjak
amikor dacod, büszkeséged
erős falaknak bizonyultak...

Nem gondolok Rád
most sem, amikor az est illata
körül ölel csendesen
amikor két tenyeremben
szomorú arcom megpihen...

Holnap se gondolok majd Rád!
Amikor hajnalba
magamba szívom
kávém finom illatát,
amikor kínzó hiányod
szívembe furakszik
s belemarja magát

Nem gondolok majd Rád...