Szeretni mindhalálig

Azt mondják,ha szeretetet adunk,szeretetet kapunk cserébe.Úgy lenne helyénvaló,de a példák nem minden esetben azt mutatják.Lehet,hogy a mennyek országában megállja helyét ez az állítás,de földünkön sajnos nem mindig.Beszélhetnénk többféle szeretetről:

pl. önzően szeretni,gyűlölve,megfojtva,féltékenyen, stb...

Az ilyen szeretet úgy hiszem,csak felületes.Én most az igazi,tiszta szeretetről szeretnék írni egy igaz történetet.

Egy édesanya,édesapa,kik szeretetben felnevelték egy szem fiúk, legyen egyik példa arra,hogy szeretetért nem mindig szeretetet kapunk vissza.A házaspár már sajnos nem él.Az apa korábban,az anya pár évvel később ment el.A fiú mindent megkapott szüleitől,talán még többet is,mint egy átlagos családban felnövő gyerek.Sok-sok szeretetet,néha egy kis atyai szigort,ami szerintem minden családban előfordul,hogy jó irányba fusson az a kiscsikó.

Teltek az évek a fiú férfivá cseperedett,családot alapított.Megszületett az első fia.Az apa, fia születése után feleségével együtt belemerült az ivásba.Gondolta kipróbálja ezt az életet is,otthon úgyse volt benne része,hisz anyja,apja józan életű emberek voltak.Mindenki csodálkozott a jó családban felnövő fiú züllött életmódján.Nem értette senki,mi vitte rá erre az útra.A megszületett gyermeket rossz körülményei miatt a gyámhatóság elvette,majd hosszas kivizsgálás után a férj szüleinél helyezte el.A gyereket a nagyszülők nagyon szerették,a fiukat látták benne.Tanították,sokat foglalkoztak vele,már iskola kezdésre megtanították írni,olvasni.Haladt is az iskolában a gyerek,kiváló tanuló lett.A nagyszülők nagyon örültek ,nagy reményeket fűztek maguk közt hozzá,bíztak benne,hogy ő majd nem lép fiuk téves útjára,ami mindig nagyon fájdalmas maradt számukra.

Az évek során a nagypapa sokat betegeskedett,majd mikor már nem bírta a fájdalmas küzdelmet meghalt.A nagymama egyedül maradt unokájával.Nagy nehezen átvészelték a gyászos heteket,aztán ment tovább az élet,a megszokott kerékvágásba.

A fiú,ahogy növekedett,egyre sűrűbben kimaradozott.Nagymamája nagyon féltette,intette a rossztól,de mindhiába.Rossz csak rosszat követett.A fiú rászokott a kábítószerre.A nagymama eleinte nem vette észre,csak azt hogy a pénz néha eltünöget otthonról.De,akárhányszor számon kérte a fiút miatta,ő csak legyintett,és megesküdött égre-földre,hogy nem ő vette el,a nagymama bizonyára öregszik és feledékeny.Csak ugyebár addig jár a korsó,míg a nagymama rajta kapta a lopáson.A fiú írtó nagy dühkitörést rendezett.Minden zsugori,fillérezős banyának lehordta a nagymamáját,aki földbegyökerezett lábbal nézte szeretett unokáját,akiért életét is feláldozta volna,ha úgy hozza a sors.

A fiú,miután kiüvöltötte magát,fogta a pénzt,és Isten áldja,elhagyta a házat.A nagymama várta unokáját másnap estig,de nem jött.Úgy gondolta felhívja fiát,hátha tud róla valamit,igaz a kapcsolatot nem igazán tartották,de azért megpróbálta,mielőtt még a rendőrséghez fordult volna.

A fia csodálatos módon,azon a napon józan volt.Elmondta anyjának,hogy ne izguljon az unokája miatt,biztosan belőtte magát,majd ha észhez tér hazamegy.Elmondta még,hogy ne szóljon a rendőrségnek,mert azzal csak árt az unokájának.

A nagymama nem értette,miért ártana vele,de azért hallgatott fiára,és várt.

Hajnal három óra körül az unoka hazaért teljes józan állapotban.Nyakába borult nagymamájának és fennhangon zokogott:

-Bocsáss meg mami,nem akartalak bántani,én nem tudom,mi történt velem...tudod a haverok mindig szekálnak,hogy csoró vagyok...nem tudok nekik fizetni semmit...

-Jó kisfiam,megértelek,de többet nem tudok adni,mégha megszakadok se,tudod,milyen kevés a nyugdíjam...

-Már megint sopánkodsz!-lökte el hirtelen, durván magától a fiú nagymamáját.Bezzeg,ha nagypapa élne,ő biztosan megértené! Miért is nem ő maradt életben?

Nagymama újra nagyon ledöbbent unokája szavain,és kezdte elhinni fiának historiáját a kábítószerről.Meg is kérdezte rögtön unokáját:

-Nem kábítószerről van szó,kisfiam?Én úgy hallottam,hogy...

-Mit?Mit hallottál?-vágott szavába az unoka.Ocska vén asszonyok,ti csak pletykázni tudtok,meg a pénzeteket eldugdosni,a gyereket meg ha kiröhögik az nem érdekel senkit!

A nagymama erre már nem válaszolt,azon járt már az esze,hogyan tudna segíteni unokáján,akinek meglátása szerint a kábítószer teljesen tönkretette az idegrendszerét.Abban a pillanatban a házi orvosuk jutott eszébe,mert talán ő tudna tanácsot adni ilyen esetekre.

A doktornő elmondta a nagymamának,hogy a fiúnak feltétlenül orvosi segítségre van szüksége.Elmondta azt is ,hogy hova tudna fordulni ez ügyben.Na,de előtte az unokáját szépen rá kellene vezetni arra,hogy rossz úton jár,és gyógyulása érdekében, el kell fogadni a segítőkezet.

A nagymama megfogadva orvosuk tanácsát, megpróbált beszélni unokájával egyik tisztának hitt pillanatában.A fiú szokás szerint,most is dühkitörést rendezett.Lemondta nagymamáját mindenféle utolsó árulónak,mert kifecsegte gyengeségét.

-Remélem azt is elmondtad,hogy lopom a pénzt itthonról,mert ezt is kinézem belőled,te vén szipírtyó?!- ordította szinte magánkívül,majd ököllel a nagymamája arcába csapott.

Az idős asszony az ütés erejétől hanyatt esett,és beverte fejét az asztal szélébe,amitől elvesztette az eszméletét.Az unokája megijedt,és elmenekült otthonról.A nagymamára a szomszédok találtak rá,akik rendszeresen végig hallgatták az ordítozást,amit az unoka művelt.Amikor meglátták,hogy a fiú elrohan otthonról, bementek a lakásba,hogy megnézzék,mi történt.Az asszony még mindig ájultan feküdt.Rögtön mentőt hívtak.

A kórházban hiába faggatták az esetről,ő csak annyit mondott:

-Elcsúsztam, az unokám jó gyerek,nem bántana.A szomszédok nem jól látják.

A nagymama,miután hazament a kórházból,minden folytatódott ott,ahol abba maradt.Az unoka még agresszivabbá vált,főleg ha megemlítették neki a gyógykezelést.Azt ordítozta mindig,hogy az életével ő rendelkezik,abba beleszólása nincs senkinek.A nagymama mindent elkövetett,hogy segítsen,annak ellenére,hogy az unokája ütötte,vágta,ahol érte,de eredménytelenül.

A fiú párhét múlva túladagolás miatt meghalt.A nagymama éppen kórházban volt,mert állítólag leesett a létráról.Persze mindenki tudta,hogy az unokája verte meg a halála előtt,de tanúskodni senki se akart.

A nagymama,mire a kórházból kijött,az unokáját az édesapja elhamvasztatta,majd hamvait eltüntette.

Az idős asszony,mikor számonkérte unokáját fiától,ő csak annyit mondott:

-Nem érdemelte meg az életet,ezért temetést se érdemel.

A nagymama unokája halála után három hétre elhunyt.A fia tisztességes temetést rendezett,amin mindenki elcsodálkozott.A fiúban - gondolták - biztosan felcsillant a szeretet kicsiny szikrája,amit még szülei ültettek szivébe valaha rég.Megtörten,összeroskadva állt anyja holtteste előtt,majd sírva ráborult,és azt motyogta:

-Kell még egy szó,még egy ölelés,mi előtt még mennél...bocsáss meg...

Az unoka hamvai nem lettek meg, senki nem tudott meg róla semmit,az édesapja örökre magába zárta.

Vége

Pálné Lele Ilona