Egy ember elindult a híres mesterhez, hogy megtapasztalhassa a
megvilágosodást. Ahogy kapaszkodott felfelé a meredek hegyi ösvényen,
megcsúszott, és egy mély szakadékba zuhant. Jól meg is ütötte magát, de a
testi fájdalmánál sokkal nagyobb volt a lelki szenvedése. Úgy érezte,
ez egy jel volt arra, hogy még nem méltó a Mester elé érkezni, olyan
hibái vannak, amelyek megakadályozzák a megvilágosodásban. Elhatározta,
hogy most mélyen magába száll, és meg fogja keresni ezeket a
gyengeségeit. Ott ült és meditált a szakadék alján, sötétben és hidegben
hosszú napokon át. Sorra vette az életét, mindent újra átgondolt. Néha
körülnézett, de a helyzete nem változott: még mindig a gödör alján
ücsörgött.
Aztán egyszer csak lépéseket hallott. Felnézett, és nagy örömmel fedezte fel odafent a Mesterét.
- De jó, hogy itt vagy, Mester! Kérlek, világosíts fel, mert már
napok óta itt ülök, és még mindig nem jöttem rá, miért kerültem ide!
Mire a Mester:
- Nem tudom, miért kerültél oda. De azt látom, hogyan tudnál
kijönni. A hátad mögötti fa gyökerein könnyedén ki tudsz kapaszkodni.
- De hát a megértés, a felismerés nélkül hogyan fogok megvilágosodni, Mester?
- Idefent világos van…
Kommentáld!