Volt
egy ember, aki mindig csak az aranyról álmodott , nagyon sok aranyról.
Ez volt szíve minden gondolata, a legjobban áhított vágya vágya.
Szerette volna ha sok aranya lehetne.
Egyik reggel felkelt, és
amikor a Nap már magasan járt, felöltötte legszebb ruháját, és kisétált
az emberekkel teli piacra. Odament egy aranyműves bódéjához, magához
vette az aranyérmékkel teli zsákot, és nyugodtan távozott.
A rendőrök, akik elfogták, nem értették a dolgot. "Miért loptad el
fényes nappal, az aranyműves aranyát, amikor tele volt a piac
emberekkel?" - kérdezték tőle.
"Én nem láttam az embereket." - válaszolta a tolvaj - "Csak az aranyat láttam."
Napjainkban is a legtöbb ember egész életében csak az "aranyat",
gazdagságot és a pénzt látja. Azt gondolja ha sok van belőle sok akkor
boldognak érzi magát, ha nincs, vagy csak kevés van akkor
boldogtalannak. Futunk a külsőségek után, és nem vesszük észre, hogy sok
gazdag ember milyen boldogtalan. Van vagyona, és amíg van pénze vannak
"barátai" is. De életük kiégett, sokan a drog, ital, szexuális élvezetek
rabjaivá lesznek, és sok esetben saját kezükkel vetnek véget életüknek.
Ez elkerülhető. Építenünk, és nem vásárolnunk kell a jó emberi
kapcsolatokat. Észre kellene vennünk mások problémáit, és segíteni
rajtuk. Nem szabad hagyni, hogy a pénz csillogása elvakítsa és rabjává
tegye életünket.
Kommentáld!