Néhány évvel ezelőtt egy angol nagyvárosban hirdettem több estén át az evangéliumot. Az utolsó esti összejövetel után beszédbe elegyedtem egy idősebb úrral, aki ismert ügyvéd volt. Elbeszélte nekem, hogy az előtte való napon mit élt át.

 

- Tegnap reggel útban a vasútállomás felé láttam egy kisfiút, aki cipőtisztítással akart néhány fillért keresni. Mivel a cipőm nem volt éppen fényes, igénybe vettem szolgálatát. Mikor készen lett, felállt, érdeklődve rám nézett és megkérdezte:

- Uram, szereti Ön Istent?

Még sohasem kérdezték ezt tőlem, és valósággal zavarba jöttem, mert nem tudtam, mit feleljek a fiúnak. Végül megkérdeztem a kisfiút, hogy fontos neki egyáltalán, szeretem-e Istent vagy sem?

- Nagyon is, uram! - felelte.

- Ha ön szereti Istent, akkor elég jóban van vele ahhoz, hogy megkérje: segítsen nagyanyámnak és nekem lakást találni. Mostani lakásunkat jövő hétig ki kell ürítenünk. A házat, amelyben lakunk - talán ismeri is, úgy nevezik: ,,az öreg méhkas" -, lebontják, de máshol a lakbér nekünk túl magas, nem tudjuk megfizetni. Tegnap hallottam, amint egy úr, akinek cipőjét tisztítottam, azt mondta a másiknak, hogy Isten mindenben készségesen segít mindenkinek, aki szereti Őt. Egész éjjel gondolkoztam ezen, és ma reggel nagyon korán idejöttem, hogy mindenkitől megkérdezzem, akinek a cipőjét kitisztítom: szereti-e Istent, míg találok valakit, aki igent mond, aki Istenhez fordulhat értem.

- Akkor valaki másra kell várnod - mondtam -, de ne add fel a tervedet! Kérdezz tovább, mert ilyen nagyvárosban kell lenni valakinek, aki Istent szereti!

Adtam a fiúnak öt forintot, és siettem a vonathoz. Útközben akaratom ellenére állandóan a fiú különös kérdésére kellett gondolnom. Végül csodálkozva kérdeztem magamtól, mért is nem szeretem Istent? Amit Isten értem tett, az Ő irántam való szeretete ismert volt előttem, sokszor hallottam róla, de nem törődtem vele. Nagyon szégyelltem, hogy nem voltam képes a kisfiúnak az Istenhez vezető utat megmutatni. Ez a kérdés: ,,Szereti ön Istent?" egész nap követett, és az elmúlt éjszakán nem hagyott aludni. Ma este is ez hozott ide. És most: hogyan tudnám Istent megszeretni?

Nagyon örültem ennek a nyíltságnak. Rövid beszélgetésben még egyszer rámutattam az üdvösség útjára, mely az Úr Jézusnak, Isten Fiának bűnt eltörlő golgotai áldozata. A férfi rálépett erre az útra, és hitt az evangéliumnak.

De ezzel még nincs vége a történetnek. Beszélgetésünknél jelen volt egy idősebb úr is, nekem jó barátom. Egyszer csak felállt, izgatottan vállamra tette a kezét, és azt mondta:

- Ismerem ezt a kisfiút. Múlt éjjel nálunk aludt. Feleségem és én keservesen sírva találtuk az utcán. Vigasztalan volt, mert így mondta nekünk - az egész városban senkit sem talált, aki Istent szereti. Magunkkal vittük a lakásunkra. Vacsora után sokáig beszélgettünk vele az Úr Jézusról, Aki mint jó Pásztor, keresi az elveszettet, hogy megmentse. A fiúnak ezer kérdése volt. Milyen élénken figyelt! Úgy látszik, még sosem hallott az Úr Jézusról és megváltó munkájáról. Minden szót befogadott. És az Úr kinyitotta a szívét. Mennyire örült a gyerek, hogy megtalálta a Megváltót! Így kiáltott:
- Most már nem kell keresnem! Nem vagyok többé egyedül! Megtaláltam a Megváltót, ismerem Őt, magam is beszélhetek vele.

Meg is tette mindjárt a beszélgetésünk után. Gyermeki szavakkal kiöntötte a szívét Isten előtt, tele bizalommal, hogy kérése meghallgatást talált.

...és ma reggel a városi közigazgatási megbízott a nagyanyát új, lényegesen jobb lakásba költöztette.

Ésa. 55,6: Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van.