A világ legszófogadóbb, legszerényebb, és legillemtudóbb kisfiújának
ismerte mindenki. Göndör szőke hajfürtjei zabolátlanul keretezték
angyali arcocskáját, ártatlan kék szemeivel bárkit levett a lábáról
környezetében.
- Pistike! Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? - kérdeztük tőle mi felnőttek, és ő mindig őszintén válaszolt:
- Milliomos. – hangzott az egyszerű felelet, amin persze mi- az érettek, és nagyok rendre jót mulattunk.
De ő komolyan gondolta. Már kisiskolásként is azon agyalt miként lehet
jó üzletet kötni: pénzért megírta mások házi feladatát, olcsón vett
írószereket, majd a többszöröséért adta tovább, cukorkát és nyalókát
adott el az alsósoknak. Aztán – középiskolás korában rájött ennél jobb
üzlet az, ha nem megveszi és eladja a javakat, hanem ingyen és bérmentve
elveszi azokat, majd aztán teszi pénzé. Sok kék-zöld folt, monokli, és
horzsolás, s az érintettek örökös rettegésének izzadtságszaga kísérte
amerre járt.
A felnőtté válás rögös útjára egy javítóintézetből lépett ki – ahol
nemhogy leszelídítették volna féktelen pénzsóvárságát, még fokozták azt:
hisz az „ottaniaktól” mindent megtanult, amivel könnyen, gyorsan és
fájdalommentesen lehet pénzt szerezni. Pia, lányok, drogok – eleinte
csak használta őket, majd ezekből élt (nem is akármilyen- kívülálló
számára - irigylésre méltó színvonalon) – szövevényes kapcsolatokra téve
szert. Két végén égette azt a bizonyos gyertyát, aminek persze meg is
lett az eredménye: nemrég került haza, csont soványan, betegen,
függőségeitől alaposan megkínozottan – szülei gondoskodására szorulva
testileg- lelkileg-anyagilag.
A világ legszófogadóbb, legszerényebb, és legillemtudóbb kisfiújának
ismerte mindenki. Kár, hogy a gazdagság illúziójának kergetése roncsot
csinált belőle.
Kommentáld!