Valamikor
hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is
egyaránt, élt egy kicsiny kisleány. Egy szántó-vetőházaspár
gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai,mert
környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek
közelébe csemetéjüket. A kislány távolról figyelhette csak a többiek
életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült.
Kopottruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek
nevezte. A Nap izzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más
árnyékba menekült, ő azt mondta: én a Nap leánya vagyok, és azértsüt
ilyen forrón rám, mert rettentő nagy szeretettel akar átölelni engem
Napanyukám. Lassan-lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára
fordítson, mindenből hasznot kovácsoljon. Ha langyos nyári zápor
hullott, szappannal a kezében,
kiszaladt házuk udvarára és kacagva
mosakodott, miközben vidám hangon kiabálta be édesanyjának: nézd, Anyu!
Nekem is van zuhanyozós fürdőszobám. A szomszédok közül sokan bolondnak
tartották őt, nemértették, miért tud mindennek örülni. Azt mondták róla:
ennek agyereknek visszájára fordította Isten az eszét.
Teltek az
évek. A kislány felnőtté vált. A falu bírója kihirdette, hogy vásárt
rendeznek. Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy érzi,olyan sok
van neki, hogy másnak is szívesen adna át belőle. Megjelenteka gazdag
szomszédok felnőtt gyerekei is. Batyujuk betegségtől,válópertől,
könnyektől, és elégedetlenségtől duzzadt. A mi leánykánk csomagjában
kacagás, boldogság, elégedettség volt található.Megkérdezték tőle: Téged
elkerültek a bajok, hogy nem tudtál hozni belőlük?
Nem. Csupán
azokból nem tartok számon mást, mint a betegség után a gyógyulást. A
vitákból a békülést. Vagy ha elveszítettem valamit,megőriztem afeletti
örömömet, hogy pótolhattam veszteségemet. Az én batyumban is ugyanazok
találhatók, melyek a tietekben, csak - tudjátok,én mindent a visszájára
fordítva használok.
Kommentáld!