Egyszer,
nagyon-nagyon régen, amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a
világot, igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.
És elmosolyodott. Örült neked. Az Isten, már akkor hallotta az összes
gyermekkori gügyögésedet; látta az első bizonytalan lépéseidet a
fűben, és az első"a" betűt amit belerajzoltál az elemista füzet
csíkjaiba. Isten tovább mosolygott, és szívesen nézett téged. Ő már
akkor előre látta a durcás sértődéseidet, a toporzékolós kiabálásodat,
a barátaid melletti kiállásodat, az első szerelmes pillantásodat...
Minden
percedet előre látta, hallotta, érezte és értette. És minden perced
szépségéért előre lelkesedett. Az Isten jól megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat. Megnézte hátad ívét,
gerinced vonalát, csigolyáid alakját és erejét. Ebben az ősrégi
teremtő pillanatban, őszinte szeretetből teremtett neked egy pont a
hátadhoz illő, keresztet. Amilyet senki másnak nem adott. Rád nézett
az Isten, és tetszettél neki a kereszteddel. Örömmel látta, hogy
mindaz amit alkotott jó.
Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly
erejéig visszapillantott rád, megerősítette a lábadat, hogy
könnyebben vidd a kereszted. Arra gondolt, hogy ha majd eljön az idő
és világra jössz, akkor szívesen segít majd Neked, ha kéred. Mert
ezalatt a teremtő pillanat alatt még jobban megszeretett a
kereszteddel együtt.
ismeretlen
Kommentáld!