Vihar a tengeren

Évekkel ezelőtt egy holland halászfalucskában élő fiatalember példát adott
a világnak az önzetlen szolgálat jutalmáról.
Mivel az egész település a halászatból
élt, önkéntes mentőosztagot szerveztek veszély esetére. Egyik éjszaka hirtelen
feltámadt a szél, szakadni kezdett az eső, és a tomboló vihar felborított egy halászbárkát
a nyílt vízen. A bajba jutott és kimerült legénység leadta a vészjelzést. Az evezős mentőcsapat
kapitánya megszólaltatta a szirénát, s a falu lakói összegyűltek az öbölre néző főtéren.
Mialatt a mentők vízre bocsátották csónakjukat, és a széltől felkorbácsolt hullámokkal dacolva
befelé eveztek, a falusiak nyugtalanul várakoztak a parton, lámpásokat gyújtottak, hogy az evezősök
visszataláljanak.
Egy óra múlva kibontakozott a ködből a csónak, s az emberek ujjongva szaladtak elébe. Az önkéntesek
elcsigázva rogytak a fövenyre, s elmondták, hogy a mentőhajó már nem bírt el több embert - egy szerencsétlenül
jártat hátra kellett hagyniuk. Ha őt is felveszik, a csónak bizonyosan elsüllyed, és mindannyian ott pusztulnak.
A kapitány tébolyult igyekezettel próbált újabb mentőcsapatot toborozni az egyetlen odakint hagyott halász
megmentésére. A 16-éves Hans előlépett. Az anyja megragadta a karját.
- Könyörgök, ne menj!! Az apád tíz éve hajótörésben halt meg, a bátyádnak Paulnak csak három hete veszett
nyoma. Egyedül te maradtál nekem.
- Mennem kell, anyám. Mi lenne ha mindenki kihúzná magát, hogy "Nem mehetek,menjen valaki más"?
Most nekem is teljesítenem kell a kötelességemet. Akire rákerül a sor, ki kell vennie a részét a munkából-
felelte a fiú, megcsókolta az anyját, csatlakozott a csapathoz, és eltűnt az éjszakában. Újabb óra telt el,
amely az aggódó anya számára örökkévalóságnak tűnt. Végre előtűnt a ködből az evezőshajó, az orrában
Hansszal. A mentők kapitánya kezéből tölcsért formálva kiáltotta:
- Megtaláltátok?
-Meg! - ordította vissza izgatottan Hans.- Mondják meg anyámnak, hogy Paul, a bátyám az!!!

(Dan Clark)

Erőleves a léleknek2 :(Jack Canfield és Mark Victor Hansen)

“A csönd és a nyugalom nem fejleszti a jellemet. Csak a szenvedés és a megpróbáltatás nyomán erősödik a lélek, tisztul az éleslátás, támad fel az ambíció és jön el a siker.” (Helen Keller)