Szabó Lőrinc: NEFELEJCS
A virágokból először a kék
nefelejcs tetszett: azt a szép nevét
külön is megszerettem, hogy olyan
beszélgetős és hogy értelme van:
szinte rászól az emberre vele,
úgy kér , hogy: ne felejts! Többnyire
jól hallottam, egész világosan,
égszín hangját, néha meg én magam
súgtam, vagy nem is súgtam...
Tóth Árpád: Harangvirág
Harangvirág, harangozz, hallgatom.
Szeretnék boldog lenni egyszer.
Boldog lenni nagyon, nagyon.
És nem leszek, ha nem igyekszel.
Most süt a nap, kék csoda vagy,
Harangvirág, illat s zene a kelyhed,
Ha van, őrjítő titkodat
Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.
Jaj neked, ha most legurul a nap,
És kék szépséged áhítata lusta,
Meg nem rezzenti holt szirmaidat
Többé az Isten semmi angelussa.
Fagyott virág, majd állasz a tetőn
Az özvegy erdő barna bánatában
A hideg felhők alatt reszketőn,
Sírnál, de hangod nem talál utánam.
Oscar Wilde: A kert
Hervadt a liliom kelyhe már,
Töve körül arany a por:
S a bükk-erdőben haldokol
Az utolsó búgó madár.
A napraforgó bús fejét
Aszott szárára hajtja le:
S a kerti út vándor lelke
Holt lombokat szór szerteszét.
Halvány szirmok hullonganak,
Míg kész a tejszín hólepel:
S egy rózsa fekszik a gyepen,
Mint karmazsin selyemdarab.
/Ford.: Gyóni Géza/
Gulyás Pál: Egy ibolyáról
Egy ibolyát vittem haza
s most is itt él az illata.
Belepréseltem egy füzetbe,
hideg lapjára dideregve
lehullt a kis kerti virág,
siratva teste hajnalát.
Arcának bársony hamva vissza -
repült az égbe, mint a rab...
De könnyét a papír beitta,
égi illata itt maradt!
S most ez az illat a világom,
két karom esdve ráborul,
ő felé vonz az esti álom,
őt látom láthatatlanul.
Kommentáld!