Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész
és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott? Nézz meg egy
virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot! Honnan tudja meg
bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező
rügyein cinkék hintáznak
a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról,
hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a
gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra.
Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána
futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral
és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a
bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet. Nézd meg jól,
milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott
még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze
dolgozik körülötted. Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer
élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden
világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan,
mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy,
aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.
Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold
el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt
világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és
azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra:
olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő
valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el,
hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz. És
akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy
nincs Isten.
Kommentáld!