Meghátrálnak majd ellenségeim, mikor kiáltok; így tudom meg, hogy velem van az Isten. Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő ígéretéért. (Zsolt 56:10-11)
Iskolai ünnepség volt, és egy vetítést is lehetett látni, ezt olvashatták szülők és gyerekek óriás betűkkel, "ahol szenvedni jó." - tudniillik Magyarország. Nyilván egy dal mai módú látható és egyben hallható változata volt ez, azonban mégiscsak döbbenetes ez a világlátás: ahol szenvedni jó. Én nem hiszem, hogy jó közös identitás, azonosságtudat az, hogy itt együtt szenvedünk. Persze, a dolgok árnyoldalát is el kell vállalnunk, az élet nem habos torta, de azért mégsem az éhezés a jó. Kell tudnunk koplalni - ez biztos. Robin Hood, amikor két halat fogott, még azt mondta, holnap nem kell horgásznom, és nem ette meg teli hasra az egészet.
De az élet alappillére mégiscsak az öröm, és a megelégedettség abban, amit Istentől ajándékba kaptunk. Aki ezt a világot megteremtette, nem azért tette, hogy elvegyen, hanem hogy adjon. Éppen ezen a ponton van egy látásbeli gondunk, mert a szemünk nem a kapást, hanem az elvételt érzékeli jobban. Ha valakit Isten kiragad ebből a világból, akkor sem azt mondjuk, hála érte, hogy velünk lehetett, hála, hogy ismerhettük, hanem, hogy miért vette el. Ez a természetes mondat, szinte furcsa, ha valaki nem sopánkodik. Isten képes csak arra, hogy egy másik szemüveget adjon, amelyik éppen a rosszban is meglátja a jót.
Mostanában alakítanak nagyvárosokban panaszkórust. Az emberek minden bújukat bánatukat kipanaszkodhatják, és megkönnyebbülnek. A kalauz, a villamos, a szemét és még sorolhatnám azokat a dolgokat, amik napról napra bosszantanak engem is. Biztosan hasznos egy ilyen panaszkórus, de mégiscsak beugrik az embernek, hogy a Bibliában dicsőítő kórusról hallhatunk. Eszünkbe juthat a három ifjú éneke, akik Dániel könyvében a tüzes kemencében dicsőítették Istent. Az egy egészen más látást ad, ha hálával tudjuk elmesélni az életünk dolgait - a hullámhegyeket és hullámvölgyeket egyaránt.
Mi segíthet bennünket abban, hogy hálával tudjuk szemlélni életünket?
Például a gyerekek. Ha igazán megnézünk akár egy gyerekrajzot is, valami nagyon mély hála és biztonság sugárzik természetesen belőle. Sok minden megtörténhet. Ledőlhet a ház, vihar támad, befeketedik az ég, de a Nap akkor is ott süt az égen teljes pompájában. Pillangók röpdösnek, virágok nyílnak, az állatok megtalálják fészküket, ez a gyerekek világa. Nagyon segít nekünk, ha dühöngéseinkben oda tudunk hajolni, hiszen Jézus is ezt tette, egy-egy gyerekhez, és belekukucskálunk őszintén a lelkébe. De az is segít, ha egy-egy gyötrődő ember mellé odaállunk. Nem fogunk életünk felől panaszkodni, ha meglátjuk a még panaszosabbakat.
A sportolók nagy baja az, ha nem azt látják, hogy 100-ból a 10. lettem, hanem hogy ennyi kellett volna, és a kilencedik legyek.
Érdemes hálával hátrafele is nézni. Érdemes a görcseinket kiengedni, és megköszönni azt, ami van. Érdemes erre időt szánni, és nem elfutni a szemétdombok mellett magunkban dünnyögve, és a lelkünket is szemetessé téve. Weöres Sándor ismert sora minket, magyarokat nagyon igazán talál el, vigyázz, hogy világosat gondolsz, avagy sötétet, mert amit gondolsz, azt megteremtetted. Ha elnézzük a tiszta havas tájat, keressük a tiszta gondolatokat, akkor bizonyára nem a szenvedés és a fájdalom lesz az, amiben megtaláljuk közös önazonosságunkat. Isten adja, hogy hálát tudjunk adni nem csak azért, amit már megtett, hanem az ígéreteiért is! Ámen
Kommentáld!