Erős a sodrás és elvisz az ár, más csókol, más szeret és más karja zár.

De emléked őrzöm, szívembe temetem, bárhova bújsz, én sosem feledem.



Mikor rózsát látok te jutsz az eszembe, ha a neved hallom könny szökik a szemembe.

Nehogy azt hidd, hogy el foglak feledni, mert én téged örökké foglak szeretni.

Mint édes ködből előtűnő napfény, mint először elszavalt csodás költemény, mint hullámzó tenger kék vizén a holdfény,

azzá lettél nekem, s hiszem, hogy van remény.



Alig jöttél máris itt hagysz engemet elmész s elviszed magaddal a szívemet.

Elviszed s mégis itt hagyod, had dobogja szüntelen MEGHALOK.



Azóta tudom, mi az a magány,
Mikor egyedül sétálok egy hűvös éjszakán!
Az éjszakába kiáltom kedvesed nevét,
De nem hallja azt, csak a nyomasztó sötét!

Oh ha tudnád hányszor gondolok rád
és hányszor töltöm
ébren az éjszakát
hány könny szökik a szemembe érted
mindez azért van mert szeretlek téged


Jó volna érezni ahogy
csókol a szád
jo volna érezni bőröd illatát
de csak fekszem az ágyamon
és a csöndet hallgatom
s könnyek folynak végig
szomorú arcomon.

Szeretnék végre beszélgetni veled
szeretnék végre csókot kérni tőled
akkor megtudnád tudsz-e feledni
el tudsz-e egy szívet élve temetni



Szeretném szívemet kitépni s virág helyett az ablakodba tenni.

Hogyha látnád hervadó szívemet, akkor elhinnéd, hogy igazán szeretlek.



Mikor rózsát látok te jutsz az eszembe, ha a neved hallom könny szökik a szemembe.

Nehogy azt hidd, hogy el foglak feledni, mert én téged örökké foglak szeretni.



Nem mondom, hogy szeress, azt se hogy gondolj néha rám

Mert ha szíved nem ezt súgja, hiába is mondanám.



Fáj, ha rád néz a két szemem.

 "Várunk… Az idő múlik… De mi csak várunk…
A pillanat elmúlik és a múlt része lesz… És mi csak várunk…
Várjuk… hogy elmúljon a hideg… hogy elálljon az eső… hogy véget érjen a fárasztó nap… hogy elteljen a hét… hogy hazamehessünk… hogy elmehessünk… hogy egy jobb helyen legyünk… hogy elmúljon az unalom… hogy elmúljon a bánat… hogy megértsük… hogy elfelejtsük… hogy megbocsássunk… hogy megbocsássanak… hogy kisüssön a nap… hogy eljöjjön az igazi… hogy viszontlássuk Őt… hogy eljöjjön a nagy nap…hogy eljöjjön a nagy lehetőség… hogy erősek legyünk… hogy meg merjük tenni… hogy változzanak a dolgok… Várjuk… hogy elkezdődjön… várjuk… hogy elmúljon…
Csak várunk… Mindannyian mást… És sokszor csak a várakozásnak élünk, amely betölti mindennapjainkat… óráinkat… perceinket… és eközben elfelejtünk a pillanatnak élni… Elfeledkezünk a pillanatról, amely a kezünkben van… amely mindvégig a kezünkben volt… és közben elillan… Várunk… és közben szépen...

Fél esztendeje, hogy szegény Adorján szűcsöt magához vette a jó Isten.

- Szeressétek egymást, gyerekeim! Nincs a szeretetnél nagyobb kincs a világon.

Nem hagyott a jó ember gyermekeire egyebet ennél a jó tanácsnál. A szegény fiúk apjuk halála után kereset után láttak. Ki lakatosinas, ki asztalosinas lett, a legkisebbik pedig, Péterke, akit valamennyien legjobban szerettek, beszegődött kanásznak.

Anyjuk mosással kereste meg a betevő falatot.

"Az emberek nagy részének a szerelmében van egy nárcisztikus elem: vágyaikat rávetítik szerelmükre, és tulajdonképpen a másikról alkotott fantáziájukba szeretnek bele. S amikor kiderül, hogy a valóságban mégsem olyan, ő lesz a bűnös, amiért nem a szerelemben keletkezett fantáziánknak. /Popper Péter/

"Az ember bármilyen messze jut is ismereteivel, akármennyire is objektíven ítéli meg önmagát, végül egyebet nem nyer az egészből, csupán tulajdon életrajzát.

Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.

Naponta 3 kilométert gyalogol a kutya, hogy megetesse barátait

A most következő, igencsak megható történet főszereplője egy brazil négylábú, Lilica. A zsemleszínű keverék kutyust a napokban egy egész világ ismerte meg, miután híre ment annak, amit Lilica minden este megtesz fogadott családjáért: a forgalmas brazil utcákon bandukolva minden éjjel három kilométert gyalogol élelemért.

Igaz történet: Másé volt a szíve, mégsem bánom a történteket

Az a bizonyos szikra, ami kezdettől fogva ott volt körülöttünk, akkor izzott tűzzé, amikor kétnapos csapatépítő tréningre mentünk.